vasárnap, május 20, 2007

Mentafagylalt Nyolc Után

A friss koriander után talán a menta az a fűszernövény, amely a leginkább megosztja az ízléseket. Az illatát a többség még csak-csak kedveli, az ízét már azonban sokan fogkrémmel, rágógumival asszociálják. Ők többnyire sós ételekben, salátákban sem lelkesednek a mentáért, édességekben meg pláne fújnak rá. Pedig mennyi olyan fogás van, amely teljes mértékben elképzelhetetlen nélküle, gondoljunk csak akár mondjuk a vietnámi konyhára, akár az észak-afrikai, közel-keleti salátákra, hogy csak néhányat említsünk. A menta azonban többnyire nem főszereplő, hanem kiegészítő, ill. a pont az "i"-n, amitől az ízek kikerekednek.
A mentafagyi készítésénél viszont leginkább az After Eight csokira gondoltam. Mindenkinek megvannak a saját, titkos kis gyengéi, és a legnagyobb ínyencek között is garantáltan mindenkinek akad olyan "dobozos", kommersz -egy kicsit sem az ínyenc kategóriába sorolható kedvence, amelynek nem bír ellenállni. Nekem ilyen például az After Eight. Kizárólag az eredeti, étcsokis, mentolos változat, a többi, továbbfejlesztett változat nem izgat. Legyakrabban reptéren szoktam kísértésbe esni, és úgy szeretem a legjobban, ha fogyasztás előtt némi időt a hűtőben töltött. Van abban valami rituálé jellegű, ahogy az ember kiveszi azt a vékony lapocskát a fekete tasakból, roppan a hajszálvékony keserűcsoki, és olvadni kezd az ember szájában az a hűsítő, mentolos massza. Az pedig jó nagy disznóság, hogy a tasakokat simán, elegánsan vissza lehet úgy rendezni, mintha tele lenne a doboz. Az After Eight-et 1962-ben egy családi vállalkozás kreálta, később, 1988-ban megvette a Nestlé. Eredetileg vacsora utáni desszertnek szánták, innen a neve. Aki szeretné tudni, hogy mi az a "The Envelope Dilemma", vagy, hogy lehet-e kóser változatban kapni, az olvassa el ezt az elég átfogó cikket.
Mondanom sem kell, a fagyinak ízben köze sincs a csokihoz. Ez több dologra is enged következtetni, például arra, hogy az After Eight valójában nem sok mentát lát (gondolom, egyébként is aromával, vagy valami kivonattal készül). Eredetileg egyébként úgy terveztem, hogy belekeverem az apróra vágott csokit a fagylaltba, de kipróbáltam egy kis adagban, és a mentolos töltelék a hidegtől már az első percben olyan kellemetlen, kőkemény állagúra szilárdul, hogy teljesen élvezhetetlenné válik. Hiába, na, a kevesebb néha tényleg több. A fagyi mellett tálalva viszont, elég kiváló. (Ja, a fagyi soha nem lesz zöld színű, azt ugye tudjuk, hogy ha bárhol túl színes palettát látunk, az egyértelműen az ételszínezék jele, kivéve az erős színű gyümölcsök, pl. málna esetében)
Recept
Hozzávalók (kb. 1l fagyi):
5dl tejszín
2,5dl tej
15dkg cukor
2 csokor menta -3dkg
5 tojássárga

A tejet és 2,5 dl tejszínt forráspontig melegítem a cukorral. A mentaleveleket megmosom, és egy edényben ráöntöm a meleg tejszín/tej keveréket. Lefedve egy órát állni hagyom, hogy átvegye a menta ízét. A menta csak egész halványan színezi be. A mentát eltávolítom. A mentaízű keveréket ismét felmelegítem. Közben simára keverem a tojássárgákat. Lassan hozzáöntöm a folyadékot, simára keverem, majd az egészet visszaöntöm a lábasba, sűrűre főzöm. Amikor kész, átszűröm, hozzáöntöm a másik 2,5dl tejszínt. Teljesen kihűtöm (legjobb eddig előző este elkészíteni), végül fagyigépben elkészítem. After Eight csokoládé társaságában tálalom.
David Lebovitz: Perfect Scoop c. könyve alapján*
*amelyben pont ennél a receptnél egy komoly mértékegységbeli átszámítási hiba van, a recept az általam pontosan lemért, és alkalmazott mennyiséget tartalmazza

Címkék:


 

 

9 hozzászólás:

Blogger Unknown szerint...

Még egy fagyi ,jaj!
Megcsináltam a gyilkos eper fagyit
brutkó lett,kicsit csikos is!
Szerinted tiramisu fagyit az hogy kell,kisfiam nyaggat vele ?Alapfagyi, mint az epresnél aztán bele mascarpone,addig Ok.Fagyasztom ,aztán hogy?

11:02 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Örömmel jelzem, hogy mentafagyit száraz mentával (tea, sőt filteres!) is lehet így készíteni! :)

12:38 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

húúú, nagyon szeretem a menta ízét! Most már látom, hogy nem lehet a fagyigép beszerzést halogatni!

3:50 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

zs, tiramisu fagyi -én még nem csináltam soha, de hát abban végül is az alapíz a kávé és az amaretto. Talán egyszerűen ezzel ízesítenék vaníliafagyit. Mascarpone-ból csináltam már fagyit, és nekem iszonyatosan zsíros volt, nem ízlett.

12:41 de.  
Blogger jenőreakk szerint...

inkább parfé,de nagyon finom.A sdinnyét vagy sbarackot összeturmixolom mentával/én szívesen használom az almamentát vagy a görögöt/ és lefagyasztom.Nagyon izgalmas ízek este nyolc után...

11:16 du.  
Blogger Unknown szerint...

Szia tömeg, nagyon finom képek vannak itt...
Szólok a Nőmnek, hogy azonnal nézzen be ide.... és aztán huss a konyhába..:)

11:34 du.  
Blogger Unknown szerint...

Szólok a Nőmnek, hogy azonnal nézzen be ide... :)

11:35 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Air Jordan Shoes, Nike Jordan Shoes, Nike Air Jordan Shoes,Jordan Whoesale.

Nike Shoes: Shoes like Air Jordan Shoes, Air Jordan, Nike Jordan Shoes, Nike Air Jordan Shoes, Jordan shoes, and many other Wholesael Nike Shoes are reviewed.

8:40 de.  
Blogger Angyal szerint...

Vajon milyen lehet marokkói mentából?

10:30 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal