szerda, október 17, 2007

Édes, édes, bár burgonya

Ha bármilyen zöldséget felszeletelünk, puhára főzünk és úgy ahogy van, pépesítjük, abból finom püré vagy krémleves lesz, amelyet a kiskorú közönség nagy valószínűséggel lelkesen belapátol. Ahhoz azonban, hogy kifinomultabb fogás szülessen, ami már egy ínyenc ízlelőbimbóit is megdobogtatja, hozzá kell adnunk ezt-azt. Illatos zöldfűszereket, hagymát, fokhagymát, csípőset, savanyút. Micsoda izgalmas feladat megtalálni az illeszkedő aromát, karakterrel felruházni az ételt, kikísérletezni, hogy melyik földrész ízvilága nyeri el leginkább a tetszésünket.

Az édesburgonya (batáta) a létező egyik legfinomabb zöldség, vigyázat, ha egyszer megkóstolja az ember, súlyos függőséget okoz. Nem igazán elterjedt a magyar konyhában, nem csoda, hiszen a legfontosabb trópusi zöldség - nemigen terem meg nálunk, ami kapható, távoli vidékekről származik. Nehéz termeszthetősége miatt Európa más konyháit sem özönlötte el, kivéve egy-egy rövid felvirágzását a 18. illetve 19. századi Franciaországban, itt ugyanis először XV. Lajos király, majd a kreol (martinique-i) származású Jozefina császárné kedvencének számított. Amerikában viszont nagyon népszerű, különösen ilyenkor ősszel és télen: például a hagyományos hálaadás napi pulykamenü elhagyhatatlan körete. Ezenkívül Közép- és Dél-Amerika (innen származik) kulináris kultúrájának egyik legfontosabb alapanyaga, nem beszélve a karibi konyháról, az szinte nem is létezne nélküle.

Úgy néz ki, mint egy hosszúkás, rózsaszín héjú krumpli, húsa belül élénk narancssárga vagy fehér. A burgonyához valójában semmi köze, elnevezését csak egy véletlen tette helytelenül azonossá. Íze leginkább a sütőtökre hasonlít, de annál finomabb. Amerikában még édesség formájában is fogyasztják: cukorral, fahéjjal, gyömbérrel, tejszínnel süteményt készítenek belőle. Tanulmányok szerint egészségesebb még a brokkolinál és a spenótnál is, egy darab édesburgonyában állítólag több rostanyag van, mint egy tál zabpehelyben. Érdemes kipróbálni!

Csípős édesburgonyaleves

Hozzávalók (2-3 adag)
1/2 kg édesburgonya (2 nagy)
6 dl húsleves
2 salottahagyma (vagy egy kisebb vöröshagyma)
1 gerezd fokhagyma
1 chilipaprika (ízléstől függően)
3-4 ek. olaj, só, bors

Az édesburgonyát félbevágjuk, és 200 ˇC-os sütőben alufólia alatt sütjük (kb. 40 perc alatt puhul meg). Az olajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, és ha használjuk, a kimagozott chilipaprikát is (vigyázat, ízléstől és típustól függ, hogy ki mennyit visel el ebből, úgyhogy inkább kezdjünk kevesebbel, hozzáadni mindig lehet). Felöntjük a húslevessel. Hozzáadjuk a megsült édesburgonya kikapart húsát, sózzuk, borsozzuk, végül robotgépben pürésítjük. Innentől kísérletezhetünk a fűszerekkel: főzzük fahéjjal, korianderrel (India), citromfűvel, zöldcitrommal, kókusztejjel (Délkelet-Ázsia) vagy gyömbérrel, szerecsendióval (Karib-szigetek).

Édesburgonyás receptek régebbről:

Címkék: ,


 

 

10 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Szia kedves Chili és Vanília!

Nem tudom, jeleztek-e már neked ilyesmit, de időnként előfordul, hogy nem töltődik le a blogod, csak a vaníliaszínű háttér :) De sem bejegyzés, sem kép, sem semmi... és akkor napokig elérhetetlen, sajnos :(

Persze lehetséges, hogy nálam van a hiba, de ez más oldallal nem fordul elő. Tudsz te erről valamit?

10:04 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szia!
Le kellene szoknom a blogod olvasásáról, mert kezd egyre súlyosbodó frusztrációt okozni...A minden receptben megjelenő salottahagymát még csak elviseltem valahogy, meg rájöttem, hogy Budán kell vásárolni, mert ott, még ha teljesen irreális áron is, de legalább kapható egy-két küldföldvágy-csillapító zöldség, különlegesség, pl. édeskömény, és vele a római nosztalgia (salottahagyma ott sem). Aztán, nagyságrendileg a sáfrányos kagylós spagettinél éreztem úgy, hogy felszállok az első gépre, és igenis a Chez Léonban fogok vacsorázni, FRISS kagylót. Nem jött össze, de hétvégén legalább Bécsig elmegyek, ott talán találok édesburgonyát...

10:43 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szia C&V:)
Pont ma főztem a hathónaposomnak édesburgonyát és ahyg írtad lelkesen belapátolta. Etetés közben azon godolkoztam, hogy ránézek már a blogodra, biztos van benne valami felnőttek való fincsiség édesburgonyából ;) És lőn!

Vialua: A Corában vettem egyébként. Ott elég sok mindent lehet kapni.

2:42 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Lehet kapni sok helyen édesburit. Osanban, spárban van rendszeresen, sőt, legutóbb a bajai tecsóban vettem mert csak 300 pénz volt kilója, általában jóval drágább.

Első próbálkozásnál csak meghámoztam, felvágtam hasábburgonyaként és frituban kisütöttem. Hatalmas siker volt, kevés sóval meghintve ettük afféle csemegeként, picilányaim imádták. Cukorral megszórva nem jött be.

Karikára vágva wokos kajákba is jó. Pürét még nem csináltam belőle. Afrikában meg úgy hallottam addig verik amíg rezgő kocsonyává alakul. Mondjuk ott az iszonyú munkaigényes főzés a hagyományos.

4:49 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szia!

Neked miért piros a leves? :-) Mármint nekem sima barnás színe van. Vagy nem a "jó" batátát veszem? Vagy a hagymának van ilyen színe? Amugy most csináltam (a csípősre, fűszeresre) és bár még csak kóstolgattam, de esélyes, hogy rákattanok, főleg így, hideg napokon :-)
Köszi a receptért!

2:38 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Szerkesztők!
Először is gratulálok a színvonalas oldalhoz.
Szeretnék linket cserélni Önökkel, lehetséges lenne? Oldalam: www.elitkonyha.hu
Üdvözlettel
elitkonyha

10:08 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

zsu, köszi, hogy szólsz, nem, nálam nem volt még ilyen, szerintem géptől függ (remélem)
Márk, olyan a színe, mint a krumplinak. Van olyan is, ami nem ilyen narancssárga, hanem világos.
esetleg a magyar víz:)

12:14 de.  
Blogger Cukroskata szerint...

Szia!
Kb. egy hete vettem édesburgonyát, mert már annyit hallottam róla, de nem mertem hozzányúlni. Most kipróbálom valamelyik receptet. Köszi

4:30 du.  
Blogger ruccola szerint...

Aki nem talál idehaza édesburgonyát annak még pár napig segíthetek. Olaszországból hozunk magokat és a kis földünkön elültettük. Meglepően szép a hozam, alig győzzük enni! Ez a fehér-sárgás húsú fajta, mézédes, jövőre esküszöm többet ültetek és elkezdem árulni!Aki éhezik rá sikítson.

12:35 du.  
Blogger Kató szerint...

Sziasztok!

Meglepődve olvasom, amit az édesburgonyáról írtok. Magyarországon, Ásotthalmon már 20 éve termesztik, és postán meg is lehet rendelni, sőt, palántát is árusítanak, ha valaki a termesztésével szeretne foglalkozni. Magról is lehetne termeszteni? Egyébként az Aldiban a Magyarországon termesztetthez hasonló áron lehet szintén folyamatosan kapni télen. A blog címe, ahol rendelhető: http://bionaturline.hu/batata/index.html

Üdv: Kató

2:11 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal