csütörtök, november 22, 2007

Édes-savanyú sült cékla caponata

Már megint sült cékla. Ezt a receptet is Paul Gayler, pure vegetarian című könyvéből vadásztam, amelyből több mindent kipróbáltam már, pl. a kínai gőzölt gombócot. A könyv továbbra is rendkívül meggyőző, ezt az ételt már négy alkalommal készítettem, ez alatt kicsit a saját ízlésemhez igazítottam a hozzávalókat és az arányokat. Eddig mindenki, aki kóstolta, sűrű bólogatásokkal és cuppantásokkal tanúsított ráutaló magatartást, amely azt jelezte, hogy tetszik. A könyvben cékla caponata címmel szerepel, és ennek megfelelően olajbogyót és fenyőmagot is tartalmaz (én ezeket végül elhagytam, mert 1. az olajbogyó nekem nem hiányzott a cékla mellett, 2. a fenyőmag megpuhul benne, csak úgy működik, ha az ember közvetlenül tálalás előtt keveri hozzá.) A caponata autentikus, eredeti formájában szicíliai, paradicsomos padlizsánsaláta (recept bűvös szakácson), ennek variációja ez a céklás verzió. A zeller és a kapribogyó biztosítja, hogy a végeredmény ne legyen túl édes, a szárzeller roppanós marad, így nemcsak némi kesernyés, „füves” frissességet, hanem textúrát is biztosít, a kapribogyó pedig a sósságról gondoskodik. Kínálható magában pirítóssal, vagy bruschettán, sült csirke köreteként, de szerintem kiváló előétel, ha tetejére kecskesajt, vagy füstölt hal kerül. Nálam utoljára fontos vacsoravendégség első fogásaként vékony szelet pirítóson tálalt, hámozott pisztáciával megszórt libamájpástétom koronázta meg, amelyhez remekül passzol. Kifejezetten előre érdemes elkészíteni, hogy összeérjenek az ízek.

Recept

Hozzávalók:
3 közepes méretű cékla
olívaolaj
1 nagy vöröshagyma, közepesen finomra vágva
2-3 szárzeller, felszeletelve
2ek mazsola
2ek kapribogyó
4ek balzsamecet
2ek barnacukor
só, bors

A sütőt előmelegítjük 200C-ra. A céklákat egyenként alufóliába csomagoljuk (kevés olívaolajjal csöpögtetjük meg, és sózzuk), és kb. 1-1 1/4 óra alatt megsütjük. Kissé lehűtjük, héját eltávolítjuk. 1/2cm-es egyforma kockákra vágjuk. Lábasban 3-4ek olívaolajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a felszeletelt zellert és a mazsolát, egy percig átforgatjuk. Jön hozzá a felkockázott cékla és a kapribogyó. Hozzáadjuk a balzsamecetet és a cukrot, erősebbre vesszük a hőt, és 4-5 percig főzzük, hogy az ecet ereje elpárologjon, a cukor felolvadjon, és szirupossá alakuljon. A végén kevés friss mentát, vagy bazsalikomot adhatunk hozzá.

Címkék: ,


 

 

6 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

Huh! Ez a hámozott pisztáciával megszórt libamájpástétom caponataval jól hangzik. Egy szép szelet vesepecsenye mellé főételnek is el tudom képzelni.

11:14 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Off-topic sóhaj: Jaj,már....olyan macerás mindig felmenni a netre, amikor a receptjeidet akarom főzni. Mikor adatod már ki őket egy kényelmes méretű szakácskönyvben?
Üdv.Kata

10:32 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Imádom a sült céklát!
Egészen zseniálisan egyszerű és biztosan nagyon finom így is, ki fogom próbálni!
Köszi szépen,
duende

2:56 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Chili és Vanília!
Kaptam gyönyörű kertben termett céklákat, rögtön jöttem megnézni, h h is használhatnám fel őket a legjobban. Eseteleg úgy, h a férjem is megszeresse... Igen ám, de ezek a céklák akkorák, mint az egy éves kisfiam feje. Tudnál segíteni, h h süssem meg?
Előre is köszi!
Anga

8:50 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Anga, szerintem akkor csináld azt, hogy felvágod nagyobb darabokra, és azokat (pici olívaolajjal meglocsolva)csomagolod alufóliába, így sütöd meg. szerintem működni fog így is.

11:35 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

A férjem a sült cékla hatására s eszerette meg a céklát, a kisfiam annál inkább. Köszönöm a tippet, megsült jól fóliában, darabokra vágva!

3:45 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal