vasárnap, március 22, 2009

Utolsó napok: enni a Maligánban

Szombat, március 28. lesz a jelenlegi Maligán utolsó napja, ezt követően az étterem életében új időszak kezdődik, mivel konyhafőnöke, Litauszki Zsolt, privát séfnek szegődik egy üzletember mellé. Elmondása szerint folytat tárgyalásokat éttermekkel, ahol a későbbiekben esetleg „vendégszakácsként” főzne, ez jó hír a vendégek számára, mert azt jelenti, hogy talán mégis részesülhetünk majd alkalomadtán főztjéből. A Maligán étterem egyébként nem zár be, és tudomásom szerint a továbbiakban is hasonló konyhafilozófiát szeretne majd képviselni.

Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy ha teheti, a héten még menjen el az étterembe, kiélvezni az utolsó morzsákat. (A háromfogásos ebédmenü ára egyébként 1500Ft). Az utolsó hét étlapján olyan ételek szerepelnek, mint pácolt lazac zöldalma emulzióban, hal consommé, fogas polipos gerslivel, borjúmáj tárkonyos főtt rétessel, császármorzsa vorarlbergi sajttal, stb. Nem tudok mindegyikről nyilatkozni, de amit feltétlenül rendelni ajánlok, az a kacsanyelv székelykáposzta és a krémes (bár utóbbi komoly stratégiai döntés elé állítja az embert: rendelni, vagy nem rendelni. Olyan jó ugyanis, hogy egy kóstolófalatnál nincs megállás..)

Update 1: megvan a krémes receptje!
Update 2: gastrogaleri Maligán búcsúfotói
Update 3: Before mai (24.3.) beszámolója


http://www.maligan.hu/
1036 Budapest, Lajos u. 38.
Tel: +36 1 240 9010
K-Szo: 12:00-14:00 és 18:00-24:00

Címkék: ,


 

 

10 hozzászólás:

Anonymous Névtelen szerint...

A jó krémes próbára teszi az akaraterőt :-)

Elolvastam az ajánlott L. Zs. cikket a dinigguiden. Igéretes, reménykeltő sorok. (A fotósnak máskor nem szabad inni adni, mert megrészegül, és még a polcokat is megdőlve fotózza.)

Egy mondatot nehezen tudtam lefordítani:

"ma Litauszki Zsolt a hivatalos Michelin-reménységek negyvenes listáján szerepel"

Ha valami hivatalos, akkor _szerintem_ nem a reménység, hanem a lista az.

Ami a http://www.diningguide.hu/ -t illeti érdemes látogatni, kommentelni. Sajnos a regisztrálás nem egyszerű, mondhatni szőrszálhasogató.

:-)

8:49 de.  
Blogger Hapci szerint...

Kedves Chili&Vanilia!
Litauszki Zsolt főztje terveim szerint továbbra is elérhető lesz a Maligánban (havi kb. egy alkalomra gondolok, az időpontokat jócskán előre közöljük a honlapon, ha lehetséges).
Az étterem - leltározást és kisebb esztétikai átalakítást követően - április 6-án újra nyit. A felső szinten kávéházat alakítunk ki, ezért ott még folynak munkák 1-2 hétig, de a konyha működését ezek remélhetőleg nem zavarják.
Az új konyhafőnök és a konyha szándékaim szerint olyan lesz, hogy a jelenlegi törzsvendégek továbbra is törzsvendégek maradnak...
Javasolok egy ételsort én is, még e hétre: Medvehagyma krémleves - Garnéla pikáns tésztával - Krémes. Ez így 5300 Ft és nagyon megéri az árát, szerintem...
Köszönöm a posztot, ha nem zavar, fellinkelem a Maligán honlapjának 'Sajtó' pontjába. (?)
Üdvözöl: Oláh Gábor
www.gasztrojazz.blogspot.com
www.metszoollo.hu

9:37 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Kedves Gábor,
köszönjük a hasznos információt, nagyon ígéretes tervek, természetesen figyelemmel kísérjük a Maligánt továbbra is!Az új konyhafőnök már publikus?
Linkelésnek semmi akadálya.Üdv,Zsófi

11:00 de.  
Blogger Hapci szerint...

Kedves Zsófi!
Holnap délután lesz - remélhetőleg - publikus (már gyakorlatilag mindenben megegyeztünk, de még szeretne próbát főzni nekem, amúgy tudom, hogyan főz...).
Köszi, fellinkelem a cikket, meg a blogodat is mindkét rendelkezésemre álló helyre...

12:01 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

A kacsanyelv székelykáposzta nagyon durván jó, miután megrendeltük a 6 fogásos menüt, akkor kaptuk üdvözlőfalatként, az ismerősökkel azon tanakodtunk, hogy mit szólnának, he lemondanánk a rendelést, és csak ebből kérnénk egy-egy nagy tányérral. :D
Természetesen nem mondtuk le, és nem is bántuk meg, jó volt a többi fogás is, bár amikor mi voltunk, akkor a krémes még nem szerpelt az étlapon.
Hapcinak meg sok sikert az étteremhez, biztos hogy mi is megyünk majd tesztelni. :)

12:34 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kedves Zsófi!

Bár te nem tudod, de találkoztunk ma! Köszönöm a cikkedet, ez indított el, hogy végre kipróbáljam a Maligánt! Köszömöm!
http://azbeszt.blog.hu/2009/03/24/in_memoriam_maligan

4:01 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Kedves Before!
Nálad akartam kommentelni, de sajnos valahogy nem működik az indapassos jelszavam, úgyhogy nem sikerült.
Nahát,de jó, a leírásod alapján akkor így utólag is tudom, hol voltál, tőlem balra, igaz? Ha tudtam volna, legalább odaköszönök Neked, nagyon kár, hogy nem fedted fel kiléted:)

4:25 du.  
Blogger gastrogaleri szerint...

feltettem néhány képet Zsolt költeményeiről ide:
http://gastrofoto.blogspot.com/2009/03/bucsu-maligantol.html

5:48 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Igen, ott ültem a ficakban! :)
Ha egyedül lettél volna, Rád köszönök, de így nem lett volna ildomos. Majd legközelebb...

8:52 du.  
Blogger gastro vazze szerint...

Krémes ügyben gyertek látogassatok el a hüvösvölgyi Rembrandt cukrászdába, (volt buszvégállomás helyén) ott hasonló főzött-tejszínnel lazitott krémest lehet kapni, ca. 300 ft/db áron. a recept eléggé hasonló:)

5:38 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal