szerda, április 01, 2009

Tésztabatyuban Japántól Jamaica-ig

Sok az olyan étel, amely valamilyen formában a Föld szinte minden szegletében ismert. Az egyik legjobb világkörüli utat tésztákban lehet tenni. (a másikat pacalban, de az egy másik történet). A különböző töltött tésztabatyuk is szinte az összes ország gasztronómiájában megjelennek. Legyen a helyszín elegáns csúcsétterem, a körítés szarvasgomba és nemes esszencia, vagy útszéli, lepukkant bódé és papírszalvéta, a koncepció ugyanaz: végy egy kis vizet, lisztet (burgonyát/kukoricadarát, stb.), gyúrd össze, töltsd meg azzal, amid van, és voilá, máris kész a specialitásod. A gombócok, derelyék világa olyan tág és sokszínű, hogy meg sem kísérlem, hogy teljes áttekintésbe kezdjek, hiszen ha a ravioliktól a gőzölt táskákig mindent felsorolnánk, akkor a rovatból különszám lenne. Csak néhányat, kicsit kedvességi sorrendben.

Manti, Törökország. Miniatűr, macerás, bárányhúsos, rajta joghurt, pirospaprika. Öt pont. Gyoza, Japán. Sertéshúsos, káposztás töltelék, mellé szójaszószos mártogató, öt pont. Hasonló, ázsiai testvérei sora végtelen, van sajátja a koreaiaknak is (náluk mandu néven fut, jellegzetessége, hogy a nemzeti csípős káposzta, a kimchi is alkotóeleme a tölteléknek), a kínaiakról nem is beszélve (guo tie –ennek a tarajos batyunak az alsó felét serpenyőben arany színűre sütik). Aztán következhetnének a piroskik, pelmenyik, varenyikik (sok tejföllel, esetleg némi vodkával), a dél-amerikai empanada-k, pastelek (brazil), vagy egy kicsit közelebb a sváb maultaschen, na meg az olaszok. Ezen a téren aztán mi sem szégyenkezhetünk, akadnak versenyképes kínálnivalóink, a derelye pl. nyugodtan indulhatna a világbajnokságon. Nem sértődik meg, ha egyszer félhold alakú lesz.

Szilvás derelye, kalácsmorzsával, barnított vajjal

Hozzávalók (24db derelyéhez)

1/2kg szétfővő burgonya (pl. Ella)
1 tojássárgája
kb. 10-15dkg liszt (amennyit felvesz)
1ek libazsír

15 dkg sűrű, házi szilvalekvár
3 szelet kalács
5+5dkg vaj

A burgonyát egészben, héjában, fedő alatt puhára főzzük. A forró krumplit krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a tojássárgáját, a libazsírt, az átszitált lisztet és a sót. Gyorsan összedolgozzuk, bucivá formázzuk. Kettévágjuk, majd mindkét részt lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk. 8cm átmérőjű pogácsaszaggatóval (vagy pohárral) köröket szúrunk ki. Mindegyik közepére egy-egy púpos tk szilvalekvárt helyezünk. Félbehajtjuk, majd villával lenyomkodjuk a szélét. Forrásban lévő, sós vízben kifőzzük (éppen csak annyi idő alatt, amíg feljön a víz tetejére.). A kalács héját levágjuk, belsejét robotgépben morzsává aprítjuk. A morzsát az olvasztott vajon arany színűre pirítjuk. A vaj másik felét alacsony lángon felolvasztjuk, majd kissé erősebb lángon megpirítjuk (barnított vajat készítünk). A derelyét meglocsoljuk vele, és megszúrjuk a morzsával.



Címkék: , ,


 

 

4 hozzászólás:

Blogger Gyöngyi szerint...

A pacal is elterjedt mint a batyuk? Világhírű?

6:39 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Igen! Szinte minden kultúrában van valamilyen helyi, jellegzetes elkészítési módja, egyáltalán nem csak nálunk ismert!

10:01 de.  
Blogger Adorján Éva szerint...

lehet hogy ez szentségtörésnek tûnik, de itt a messzi spanyolországban nemhogy a saját házit, de semilyen szilvalekvárt nem találni. viszont nem tudom megállni hogy a magyar konyha gyöngyszemeit ne osszam meg a barátaimmal, így rögtönöztem: "aszaltszilvalekvárt". finom puha aszaltszilvát találtam, de azért adtam hozzá egy kis vizet, hagytam állni és tökéletes sûrû pépet turmixoltam belôle. remek tölteléknek, bár azóta mindenre kenem :) hihetetlenül intenzív az íze.

1:56 du.  
Blogger Helga szerint...

A Noszvaji szilvalekvárt Noszvajon a szilvanapokon érdemes megvenni és persze nem utolsó sorban megkóstolni. Minden ház előtt asztalkán kint van. De a szomolyai cseresznyével is hasonló a helyzet. És hát Noszvajon van egy hely ami mesés és nincs hozzá fogható Magyarországon de külföldön sem.

9:11 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal