péntek, április 24, 2009

Zöldspárgás tarhonya

Azt hiszem, ezzel az étellel nálam szezonális kedvenc született. Dübörög a spárgaszezon, enném én ilyenkor akár minden nap, nem lehet megunni. Szerencsére, úgy látom, egyre több étteremben tartanak spárgaheteket, úgy, mint külföldön. Egész érdekes fogásokat látok az étlapokon. Gyors, de prezentálható ételt kellett ma varázsolnom, volt egy fotózásból visszamaradt fél csomag spárgám, az egyebek, úgymint tarhonya, pecorino, császárszalonna mindig akadnak. Nemcsak azért jó étel, mert 20 perc alatt elkészül, hanem azért is, mert a tarhonya és a spárga szuperül működik együtt. A spárga szárát vékonyan felkarikáztam, és a fejekkel együtt a főzés legutolsó pillanatában adtam csak a tarhonyához, valójában nem is fő, csak a saját gőzében picit veszít a nyersességéből. A puha tarhonya mellett nagyon jó játék a ropogós spárga, főleg, hogy kb. azonos méretűek. Nem kell ehhez semmi.

Spárgás tarhonya

Hozzávalók (2 kis adag)
12dkg házi tarhonya
Egy szelet (kb. 3dkg) füstölt császárszalonna, felkockázva
3-4 szál újhagyma, felkarikázva
Fél csomag vékony zöldspárga
nagy marék pecorino, vagy más kemény juhsajt (vagy parmezán)
Só, bors, olaj

Csöpp olajon megpirítjuk a felkockázott császárszalonnát. A zsírjában megfuttatjuk a felkarikázott újhagymát. Hozzáadjuk a házi tarhonyát, erős lángon átpirítjuk. Felöntjük 3dl vízzel (esetleg alaplével), sózzuk, borsozzuk, majd addig főzzük, amíg a tarhonya megpuhul, házinál ez hosszabb ideig tart, mint a gyárinál, kb. 20 perc. Ha a végére nem főtt el az összes folyadék, fedő nélkül, erős lángos főzzük, elpárologtatjuk. A főzési idő alatt előkészítjük a spárgát: legalsó, esetlegesen fás részét eltávolítjuk, meghámozzuk. A spárgafejeket levágjuk, a spárga szárát kb. 1/2cm vastagra felkarikázzuk. Amikor a tarhonya megpuhult, a legvégén hozzáadjuk a spárgakarikákat és fejeket. Fedő alatt, kb. csak fél percig főzzük így, a spárga enyhén ropogjon, semmiképpen ne főjön szét, éppen csak az étel saját gőze átmelegítse. Hozzákeverünk egy marék reszelt pecorinot (vagy parmezánt). Azonnal tálaljuk.

Címkék: , ,


 

 

7 hozzászólás:

Blogger trinity szerint...

Sosem mertem volna a spárgát tarhonyával-de ahogy látom, működik!!!Aki mer-az nyer:)))Grat!

11:48 du.  
Blogger lúdanyó szerint...

A sütőtökös tarhonya is nagy kedvencünk lett, ez is kipróbálásra kerül :)

12:44 de.  
Blogger Unknown szerint...

hahó



























hahó!
Az én tarhonyás kedvencem cukkinis.
Oliván dinsztelve cukkinikarikák, sok fokhagyma, kevés gomba, rá curry, só.Végül kevés tejföl, feta. Közben fő a tarhonya, egyszerre lesz kész a cukkinissel, de nem főzöm puhára. Összekeverem, lefedem.Lilahagyma vagdalék és petr. zöldje megy rá a tálalásnál.
Ebben a kajában pont a tarhonya adja a fogravalót, nem lesz egész puha, úgy hat, mintha vmi mag lenne. Kb. 15 perc az egész.

7:43 du.  
Blogger Eszter II szerint...

Szia, Zsófi!

Ez nagyon fincsi!!! Egy kicsit átfazoníroztam, tehát nem az eredetit próbáltam ki, bár biztos az is nagyon jó.

Szóval, a tarhonya helyett hajdinával készítettem, és a spárga utolsó pillanatos hozzáadása helyett - mert a főtt hajdina nagyon lágy - a darabokra vágott spárgát vajon serpenyőben kicsit megsütöttem, és így adtam hozzá a hajdinához (karcsúsodási fóbia miatt a szalonna teljesen elmaradt). Meglepően nagyon finom lett, pedig kicsit tartottam tőle!

Köszi az ötletet!

2:20 du.  
Blogger soobrosa szerint...

jó ötlet, kipróbáltuk, új főzőhagymát elbírta nagyjázva darabolva édes-ropogós maradt

3:35 du.  
Blogger Unknown szerint...

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

7:56 de.  
Blogger Unknown szerint...

Bár egy kicsit hosszítja az elkészítést, de én a spárga főzőlevével főzném ki a tarhonyát

7:57 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal