hétfő, június 29, 2009

Feketeribizli lekvár

Olyan sok e-mailt kaptam, amelyben feketeribizli lekvár receptet kértek, hogy megosztom itt is, hátha másokat is érdekel. Feketeribizli még van, egyre olcsóbban, a hétvégén már 300Ft-ért is láttam. Tavaly készítettem először, akkor pont a szezon utolsó adagját vettem meg, így nem tudtam nagyobb adagot főzni. Úgy vigyáztam arra az egyetlen üvegre, mint a szemem fényére, mert olyan finom volt, hogy sajnáltam csak úgy elhasználni. (a fele végül macaron töltelékeként végezte). Idén okultam, úgyhogy rengeteg gyümölcsöt vettem, valójában túlvásároltam magam, nem baj, legalább nem kell vele spórolni. A feketeribizli előkészítése elég macerás, pucolása, passzírozása munkaigényes, arról nem is beszélve, hogy erős színezőanyaga miatt minden világos színű konyha rémálma. De megéri! Idén kétféle lekvárt készítettem, egy sűrűt és egy zselé szerűt, az előbbi a nagyobb munka és a koncentráltabb ízű, de az utóbbi is remek, és az egy fokkal kevésbé munkaigényes. Mindkettőt Christine Ferber, elzászi lekvárguru technológiája alapján (róla majd még később). Igen, lehet kevesebb cukorral is kísérletezni, de akkor az nem lesz olyan tartós, és az állaga is valamelyest más lesz. Íme a két recept:

Feketeribizli lekvár

1,2kg ribizli (1kg pucolva)
80dkg cukor
egy citrom leve

A ribizlit megmossuk, leszemezzük. Lábasban összekeverjük a cukorral, citromlével és összeforraljuk, annyira, hogy a cukor felolvadjon. Átöntjük egy üveg-, vagy műanyag edénybe, és fóliával letakarva egy éjszakát állni hagyjuk hűtőben. Másnap átpasszírozzuk, hogy a héját és magját teljesen eltávolítsuk. Lábasban ismét felforraljuk, és 5 percig főzzük, amíg elkezd sűrűsödni. Sterilizált üvegekbe töltjük.

Feketeribizli zselé

2kg feketeribizli (pucolva kb. 1,6kg)
2dl víz
1kg cukor
egy nagy citrom leve

A ribizlit megmossuk, leszemezzük. nagy lábasban a vízzel felforraljuk, fedő alatt 5 percig alacsony hőfokon főzzük. Az egészet átszűrjük, a gyümölcsöt alaposan kinyomkodjuk, a sűrű levet (pürét) -kb.1.1 kg - a citromlével és a cukorral összefőzzük. Felforraljuk, majd erős lángon 5 percig főzzük, közben folyamatosan lehabozzuk. Sterilizált üvegekbe töltjük. (Ha valaki teljesen sima zselét szeretne, akkor kinyomkodás után még egyszer át kell szűrni, hogy minden egyes magot eltávolítsunk)

Akinek van konyhai hőmérője, mérheti, a lekvár 105C-on van kész. Ha nincs, akkor a hagyományos kanálpróba működik: ha kiskanállal tányérra kiteszünk egy pöttyöt és megdermed, akkor jó.


Címkék:


 

 

14 hozzászólás:

Blogger Gabojsza szerint...

Tegnap este főztem 3 kiló ribizliből, nagyon jó kis savanykás, fanyar lekvár lett!:-)))

10:04 de.  
Blogger lúdanyó szerint...

A mamám úgy főzte régebben a ribizlilekvárt, hogy szőröstül-bőröstül beletette a ribizlit a gyümölcscentrifugába és a kipréselt levet főzte fel cukorral. Nincs szemezgetés, szűrögetés, paszírozás :)

10:23 de.  
Blogger Millie szerint...

Lúdanyó!

szerintem kell a héj pektintartalma a sikerhez! Én csak felfőzés után passzíroztam át, újra felforraltam és ment is az üvegbe.
Szerintem vaníliával is isteni lehet!
Én legközelebb biztos belefőzök egy rúdnyit :-D

12:07 du.  
Anonymous Polimer szerint...

Pektint lehet külön is venni pl. gyógyszertárban vagy jobb delikát boltban. Én sokat használom ha gyümölcsös ízű lekvárt (dzsemet) szeretnék készíteni és nem akarom hogy túl híg legyen.

12:43 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

hetvegen nekiduralom magam a lekvar verzionak en is. átpasszírozzás alatt olyasmi értendö, hogy szürön villaval?
bar kicsi a mennyiseg, de a felforralas illetve 5 perc fözes elegendö? besürüsödik? (nalunk gyerekkoromban a lekvarfözes massziv orakat jelentett..)
nem kell ra semmilyen tartosito? mennyi ideig all igy el?

11:05 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

a passzírozás vagy rendes passzírozó (nekem Nagymamámtól örökölt régi fajta van), vagy egy nagy szűrő, abban kanál hátával a legkönnyebb szerintem. Forrás után nekem elég volt az öt perc, akkor még folyósnak látszik, de az hűlés során sokat szilárdul. Én nem használok tartósítót, ezzel a mennyiségű cukorral simán elállt egy évig

12:09 du.  
Blogger margo szerint...

Épp most készítem a feketeribizli lekvárt, én nem teszek bele citromot. A ribizlit mosás-tisztítás után (nettó 2kg kg lett) 2 dl vizzel felfőztem, kb. 20 percig. Kihűlés után megturmixoltam, műanyag vagy rm.(!) szűrőn merőkanál(szintén műanyag vagy rm!)segítségével átpasszíroztam, beleteszem a cukrot, kb.1,2 kg-ot, és csak addig főzőm, míg a cukor elveszti a habját. Üveg-kelli fólia - szárazdunszt, és kész. A josta lekvár ugyanígy készül. Mindkét lekvárban a héj nagy része is benne van püré formájában, ezért az ízük fantasztikus! A legtöbb munkát a gyümölcs szedése és tisztítása adja.

3:45 du.  
Blogger cicuka szerint...

Szia Zsófi!

Ma este állok neki a lekvárnak, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy van-e valami extra teendő az üvegbe töltés után: arra gondolok, hogy fejjel lefelé kell-e állítani az üvegeket vagy be kell-e bugyolálni takaróba, amíg lehűlnek.

8:48 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Próbálta már valaki passzírozás nélkül, csak tisztított-összetört szemekből? Az eljárás többi része változatlan.

Mit gondoltok?

9:13 de.  
Blogger Unknown szerint...

már késő, hisz november van,de lesz még nyár....

kedvencem a feketeribizli lekvár:
mosás, bogyózás után kevés cukorral egyet forralok rajta, hogy a bogyók összeessenek, és közben fűszerezem: őrölt fahéj és szegfűszeg, vanília (valódi)
másnap újra felfőzöm, és mikor elforrja a habját, üvegekbe öntöm, szárazdunszt, és kész..

szerintem jobb a természetes héj, mint a pektin, és nem árt...

egyszer késő éjjel már nem volt türelmem a maradék eltevéséhez, és a tiszta bogyókra mézet öntöttem, és be a hűtőbe, ahol félév múlva alkoholos ribizli lett belőle.... csodálatos volt.

és még egy: a gyümölcsök eltevésénél csak annyi cukrot használok, hogy elálljon (egy kg gyümölcs + kb.30 dkg cukor) és mikor felbontom és túl savanyú, akkor mézzel édesítem...

7:52 du.  
Blogger Krizsán Viktor szerint...

Tisztelt fekete ribizli kedvelők!

fekete ribizli rendelhető!!

Budapesti kiszállítás vagy személyes átvétel kis piacon.

Tisztelettel
Krizsán Viktor
fekete ribizli őstermelő
06303031350

10:34 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én passzírozás nélkül készítettem a lekvárt szerintem így is nagyon finom. Csak az készítse így akit nem zavarnak a magok.

7:09 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Én főztem már paszírozás nélkül, csak az egész szemek és cukor került bele, meg zselésítőszer, de nagyon kemény lett, mert ugye az utóbbi a héjban levő pektinnel együtt túl keménnyé tette. Persze az íze attól csodálatos, nagyon bejött kiflitölteléknek, mert nem csorgott ki.
De idén paszírozok, mert akkor nem lesz mag és talán kellemesebb az állaga is.

4:33 du.  
Anonymous Névtelen szerint...


Én írtam!

Az elmúlt esztendőben leszemeztem és megmostam,majd főni tettem 5 percre utána magozóval leőröltem,s az így nyert anyaghoz hozzáadtam kilónként 35 dg cukrot és 3+1-es zselésítővel 3-4 percig főztem,utána üvegekbe raktam.Ha nem fogyott volna el a család most is azt enné!!!!

11:38 de.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal