szerda, augusztus 18, 2010

Így születnek a legendák: kovászos uborka krémleves.

Belátom, sokkal elegánsabb lett volna, ha az alábbi receptet a forró, száraz kánikula közepette osztom meg. Hátha bekövetkezik még, vagy tegyük el jövőre. Ennél ugyanis a földkerekségen nem létezik hűsítőbb, frissítőbb leves. Alább pedig azt is elárulom, honnan került néhány éve az összes hazai menő étterem étlapjára. Csak itt, csak most, csak Önöknek, következzen az exkluzív kovászos uborkaleves sztori. Vegyünk egy szakmabeli, ínyenc étterembejárót, törzsvendég számos vendéglőben, ismerik, mint a rossz pénzt (néha kicsit tartanak is tőle, milyen újabb extra kéréssel áll elő). Nem árulom el az igazi nevét, nehogy magára ismerjen, nevezzük Csabának. Egyszer, pár évvel ezelőtt a hőguta közepette a Balaton felé tartott éppen, de már az autóból felhívta kedvenc éttermét, és tájékoztatta őket, hogy azonnal készítsék be számára a kovászos uborkát, arra vágyik. Bizonyos egészségügyi okokból kifolyólag azonban kérte, hogy találják ki a kanalazható formáját. Mire leért, már várta a jégbe hűtött, közös új találmány. A leves menet közben alakult, ki ezt tett hozzá, ki azt, tálalták már kolbász chipsszel, füstölt fogassal, tejfölhabbal, a neves Michelin-csillagos francia séf pedig belemarkolt a dísznek kitett zöldfűszer csokorba és friss mentával, bazsalikommal és zsályával szórta meg, amikor megkóstoltatták vele. A magyaroknak ismerős nyári íz, a külföldieknek érdekes egzotikum, aki találkozik vele étlapon, feltétlenül kóstolja meg. Vagy készítse el otthon, főzni nem kell hozzá tudni.

A zöldség alaplé nem kötelező, sokan csak az uborka levével hígítják. Magam részéről szeretem egy picit lágyítani a savanyú összhatást, de ízlés dolga. Mint ahogy az is, mi mindennel díszítjük, körítjük. Tapasztalatom szerint kimondottan jót tesz neki, ha áll pár órát, az ízek így még jobban összeérnek.

Kovászos uborka krémleves
Hozzávalók (2-3 adag)

4 nagyobb kovászos uborka, felkockázva
3dl kovászos uborkalé
3dl leszűrt, hideg zöldségleves
3dl natúr joghurt
fél gerezd fokhagyma, lereszelve
kb. 3dkg füstölt császárszalonna, felkockázva
tetejére: olívaolaj

A kovászos uborkát apróra kockázzuk, hozzáadjuk a levét, a hideg, leszűrt zöldséglevest, a lereszelt fokhagymát és a joghurtot. Erős teljesítményű robotgéppel, vagy botmixerrel az egészet simára turmixoljuk, szükség szerint átszűrjük. Néhány órára (esetleg egész éjszakára) behűtjük. A tetejére ropogós pörcöt szórunk, amelyhez serpenyőben kisütjük a felkockázott császárszalonnát, konyhai papírtörlőn leitatjuk. A leves jégbe hűtve, a szalonnával megszórva és némi jófajta olívaolajjal meglocsolva tálaljuk. Adhatunk hozzá fokhagymás pirítós kockákat is, vagy friss zöldfűszereket, amelyekkel ki-ki ízlése szerint gazdálkodhat.

Címkék: ,


 

 

16 hozzászólás:

Anonymous Aniko szerint...

Elkèpeszto, sose jutott volna eszembe kovàszosuborka levest kèsziteni!! minden zseniàlis
talàlmàny vagy vèletlenul vagy pedig kènyszerhelyzet miatt
(egèszsègugyi)jon a vilàgra!

11:30 de.  
Blogger Alexa Christi szerint...

Klassz leves, jó, hogy közzé tetted! Nekem már be is indult a fantáziám, hogy grill húsokhoz, sültekhez köretnek, vagy mártogatósnak is el lehetne készíteni a jó kis házi kovászos uborkát:-)

12:02 du.  
Anonymous Maja szerint...

Igazán ínycsiklandó, csak a por változata ne jelenjen meg!

1:53 du.  
Blogger ANGELA szerint...

:DDD

1:53 du.  
Blogger Tálaló szerint...

Pazar...Bár mifelénk nincs túl jó idő,van viszont házi kovászosom,úgyhogy kipróbálom.S lesz még nyár...ha máskor nem hát jövőre.

3:17 du.  
Anonymous balázs szerint...

a minap az olimpiában volt, leveles tésztával és édeskés vékony kolbásszal, pazar

3:46 du.  
Anonymous Ginger szerint...

Kovászos uborka megszállott vagyok, szóval tuti kipróbálom! :)

7:23 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Kiegészítések:
- szerintem az alapreceptben nem volt alaplé, csak a koviubi levével volt felhúzva
- a selymesség biztosítására viszont volt benne extra szűz olívaolaj is
- a császárszalonna pedig nem volt császár, hanem közönséges füstölt szalonna volt, igen száraz pörcre sütve.
Tudom. Én így kóstoltam...

8:18 de.  
Blogger chili&vanilia szerint...

igen, én is így tudom:)

9:21 de.  
Anonymous Zsuzska szerint...

Épp tegnap ettünk egyet a Kistücsökben, zseniális volt! Itt az ideje akkor otthon is kipróbálnom... :)

11:49 de.  
Anonymous VD szerint...

Megcsináltam, de kényszerűségből:
- joghurt helyett kefír-tejföl kombóval (2 dl + 1 dl)
- szalonna helyett francia fehérkolbász-kockákat pirítottam a tetejére.

Zseniális lett. :)

10:52 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

éljenek a kényszerhelyzetek:) hát ez a kolbászka dolog elég jól hangzik! nem kicsit.

10:57 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Nem lehet lájkolni, vagy csak én nem találom a kis facebookos kezecskét? Öreg hiba. K.Á., egy rendszeres olvasód.

7:56 de.  
Blogger tekatana szerint...

na ez most milyen jól fog jönni! :)

3:33 du.  
Anonymous ildi szerint...

Vega verzióba a szalonna helyett mit tennél?

1:39 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Most csináltam egy uborkából ,a joghurt mint ha összement volna.

4:28 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal