hétfő, december 13, 2010

Koreai kifőzde, Zichy utca


Szeretném bemutatni azt a számomra igen kedves kis éttermet, ahová az elmúlt hetekben a leggyakrabban tértem vissza. A felfedezés tisztje és öröme nem engem illet, hanem közeli családtagomat, aki a környéken dolgozik, és ezért mindig keresi arrafelé a korrekt ebédelési lehetőségeket.

A koreai konyhát kifejezetten kedvelem, gyakran előfordul, hogy vágyom a karakteres, csípős ízeire. Magáról a koreai konyháról és néhány itthoni lelőhelyéről (amelyből egész szép számmal találni) tavaly már megemlékeztem a Dining Guide-on is (akkor azt hiszem éppen a rácalmási Jankovich-kúriában tett látogatásom ihlette leginkább, ahol meglepő módon kitűnő, autentikus koreai konyhát visznek. ) Vissza Budapestre, konkrétan az Arany János utcai metrómegállóval szembe. A Zichy utcán gyalogolva érkezik meg az ember az apró vendéglőbe, a felirat kínai-koreai étteremről szól, de ez valójában egy kiváló koreai kifőzde, mindössze húsz hellyel. Délben teljesen megtelik, rajtunk kívül szinte mindegyik alkalommal csak koreaiak és külföldiek voltak, bár a tulajdonos hölgy elmesélése szerint sok magyar vendég is visszatér. A berendezés egyszerű: piros kockás műnyag terítők, koreai dísztárgyak a falon. A hely szelleme erősen hordozza a rendkívül szimpatikus koreai tulajdonos hölgy kézjegyét: tüchtig, kedves, tiszta. Gyakorlatilag egyedül viszi a boltot, egyszer egy csendes késődélutáni időszakban láttam csak felbukkani a (vélhetően) férjét, akit szépen elkommandírozott.

A koreai konyhát az erős, karakteres ízek jellemzik, és más ázsiai konyhákhoz hasonlóan itt is fontos szerepe van az öt íz: a sós, édes, savanyú, keserű és csípős egyensúlyának. Szerintem kimondottan közel áll a magyar ízléshez, és számos olyan étel van, amely néhány fűszertől eltekintve akár magyar étel is lehetne. Az étkezés két legfontosabb eleme a rizs és a kimchi, a csípős-fűszeres savanyított-erjesztett zöldség, leggyakrabban kínai kel, de uborkából és daikon retekből is készítik. (A szöuli kimchi múzeum 187 féle kimchit tart számon!) A kifőzdében természetesen mindenhez jár, mint ahogy autentikus módon minden ételhez érkezik az ún. banchan is. Ezek apró tányérkákban tálalt különböző zöldségek, amelyeket az ételhez, ill. után fogyasztanak. Mindig változik, van közötte csípős-savanyú, vagy szójaszószos-édeskés is. A több látogatás során számos fogást kóstoltunk végig. Kedvencem a sistergő anyagtálban érkező, tűzforró, hatalmas adag csípős kimchi leves, amelynél jobb gyógyírt megfázásra, náthára momentán nemigen tudok elképzelni. Kiváló volt a mandu, a koreai húsos derelye, amely itt a legtöbb hellyel ellentétben teljesen házi, a töltelék tökéletesen fűszerezett. Megfigyeltem, hogy ebédkor szinte mindenki ugyanazt rendeli: forró agyagedényben tálalt marhahúsos, zöldséges rizst, amelynek a tetején van a nyers fűszeres hús és egy tojássárgája. Ezeket a forró edényben kell fakanállal összekeverni, az edény és az alapanyagok hője főzi meg a húst és a tojást. Ilyenből van csak zöldséges változat is (bibimbap). Az étlap igen hosszú, sok érdekesség van rajta, mindent még nem tudtam végig kóstolni, de izgalmasnak tűnnek a különböző koreai palacsinták is .
Egyszóval, örömteli felfedezés, jó, hogy színesedik a budapesti multikulti paletta is, a kimchi levesért pedig már indulok is újra.

Koreai kifőzde
Zichy u. 9.
Arany János utca metrómegállóval szemben, 5 percre
(közvetlenül az étterem mellett egy parkolóház is található)
PS. Köszönöm a rengeteg jelentkezést a késre, kis türelmet kérek szépen a feldolgozáshoz, néhány napon belül sorsolunk!

Címkék: ,


 

 

21 hozzászólás:

Blogger <steak> szerint...

köszi a tippet, feltétlenül ki fogom próbálni...

5:32 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

este nyitva van?

10:33 de.  
Blogger Marity Melinda (mira) szerint...

Uramisten. :) Nem is tudod, mennyire hálás vagyok Neked ezért a felfedezésért. Több hónapos tartózkodás után jöttem haza Magyarországra, és elmondhatatlanul hiányoznak a koreai ízek. Ahogy megláttam a blogodban az ismerős étel neveket, képeket, teljesen felvillanyozódtam. A lányom szintén élt Koreában, és azóta azt emlegeti, mennyire szeretne újból koreai ételt enni. Ez egy óriási ajándék nekünk, hétvégén együtt fogunk elmenni oda. Nagyon köszönöm! (ja, és megpróbálom elfogultság nélkül ajánlani a koreai konyhát mindenkinek, mert különleges és fantasztikus ízvilággal rendelkezik.)

12:04 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

igen, emlékeim szerint 22h-ig nyitva van, hétvégén is

12:12 de.  
Anonymous Maris szerint...

tegnap este beugrottunk! megérte, nagyon hálás vagyok a tippért :-)

11:30 de.  
Anonymous Cori szerint...

Húúúú, nagyon köszi a tippet! Már mióra el akarok menni egy koreai étterembe. A híres újévi levest (ddeok gook 떡국) is ki lehet próbálni náluk?

6:37 du.  
Blogger csilla szerint...

Köszönjük a tippet, ma pont arra jártunk, megebédeltünk, isteni volt! :) (Ami vicces: amíg ettünk, bejött egy pár, és a blogodat emlegették, úgy látszik, nem mi voltunk az egyetlenek, akiket sikerült meggyőznöd a beszámolóddal.)

2:54 du.  
Blogger Unknown szerint...

ma én is ott ettem. tényleg nagyon jó...
lehet, hogy láttam Csillát???

9:32 du.  
Blogger csilla szerint...

Attila: Könnyen meglehet, háromnegyed 12 és fél egy között voltunk, a sarokban lévő asztalnál. :)

7:44 du.  
Anonymous Kinga szerint...

Sziasztok,
szeretném megerősíteni a hírt, hogy ez az étterem az a hely, ahova 3 éve szinte hétről-hétre visszajárunk! Fergetegesen friss ízek, zseniális harmónia.
Én is csak ajánlani tudom mindenkinek!

10:46 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Valóban nagyon jó étterem, gyakran látogatom én is! Egy dologban pontosítanáma cikket: én délutánonként szoktam ott enni, ilyenkor benn van a koreai hölgy, a férje, és szokott lenni egy magyar lány is, aki ilyenkor a pincér.

Az étterem valóban 22 óráig van nyitva, ráadásul étkezési utalvánnyal is lehet fizetni.
A legdurvább ételek szerintem a levesek, szó szerint még forrnak, amikor kihozzák.

2:16 du.  
Anonymous Robird szerint...

Sziasztok,

Tegnap jártunk ott.
Hát. Csalódás volt. Maga a hely egy valóban kedves koreai büfé. De büféhez képest drága. Az ízek meglehetősen egyszerűek. A leves tényleg csípős volt, agyonöntve ízfokozóval (amit egyébként szeretek, csak nem ekkora mennyiségben), plusz valamilyen előre elkészített fűszerkeveréket használhatott a szakács. Nem jobbak mint egy átlagos kínai büfében.
9000 Ft-ért két személyre egy olyan ebéd ami után még éhes voltam? Amiben csak elvétve lehetett meglátni a marhahúst? Inkább menjetek el a trófeába, a wasabiba, vagy Wanghoz. Az utóbbinál ennyiért gasztronómiai élvezetet is kaptok, plusz meg van a holnapi ebéd... Illetve friss fűszereket alkalmaz...

Szóval: büfé. nagyon drága büfé. Nem tudom, hogy Zsófiát mi vezérelte amikor erről posztol, talán a szimpátia, de hogy nem a gasztroélvezetek az biztos.

Próbálja ki mindenki maga. Az én véleményem az, ha valaki kétszerannyit akar kifizetni azért, ami feleannyit ér, akkor menjen a Zichy utcába nyugodtan.

Üdv
R

5:23 du.  
Anonymous Savior szerint...

Nagyon köszönöm a bejegyzést, már nagyon lenne kedvem egy jó kis bibinbapra és valami jó csípős nabéra (bocs, nem tudom, koreaiul hogy van). Viszont Robirdot olvasva egyrészt feltűnt, hogy valóban kimaradt a bejegyzésből az ár, másrészt érdekelne, hogy ismersz/ismertek-e egyéb koreai éttermeket Budapesten? Hálás lennék, ha valaki pár mondatban fel tudná vázolni a helyeket, illetve, hogy profilban / ízben / árban hol vannak.

Köszönöm!

9:38 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Van még egy nagyon jó a XIV Ilka utcában, igazi asztali grilles korean bbq feltétlenül ki kell próbálni

5:53 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Zsofi,
a lelkesedeseden felbuzdulva tegnap mi is elmentunk a ferjemmel.

s vegulis finom volt (sok osszehasonlitasi alapom nincs), de a marhahus max. egy evokanalnyi lehetett a rizsen, es egy kis tenyerka kimchi-ert 980ft-ot szamlazott ki a tulaj...

eleg rossz szajizzel mentunk haza:(

szi_vi

9:45 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

nekünk sem volt szerencsénk...
közepes kínai kifőzde horror áron

12:56 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

Szerintem van, ami itt nagyon jó, és van, ami kevésbé. Ami szerintem nagyon finom: kimchi leves, mandou (töltött tésztabatyu), bibimbap, chiliszószos rice cakes. Nem tudom, az adagok sztem óriásiak.

10:42 de.  
Anonymous Névtelen szerint...

Szerintem nevetségesen drága. 1500 ft elsőre nem tűnik soknak egy egytálételért, pláne, ha még hozzáveszed, hogy kicsit egzotikus, biztos sokba került az alapanyag. DE mikor kihozza a menzás rizst, és a fél evőkanál marhahúst meg a fél marok jégsalátát (!) akkor azért megfogadod, hogy inkább megyek a szembeszomszéd kínaiba, mert ott legalább jól lehet lakni.

Persze nem feltétlenül ez a cél. De sem az ázsia centerben kapható kimcsik, sem az alapanyagok minősége, sem a mennyisége nem győzött meg arról, hogy ez jó hely.

Az Ilka utcával össze sem hasonlítható! Az drágább, tény, de finom és elég is cserébe!

1:31 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Mi ma voltunk itt a párommal és borzalmas csalódás volt. A koreai hal leves 1600 forintért egy zacskós smack leves volt amibe beledobtak pár zöldséget és 1 db rákot. A két főétel szintén rossz volt, hús alig volt benne, viszont annál több rizs és szójaszósz. A kávés csészében feltálalt kimcsi saláta 1300 forintért pedig egyszerűen felháborító... nagyon rossz szájízzel, éhesen távoztunk... kicsit drága tanulópénz volt...

7:38 du.  
Blogger chili&vanilia szerint...

el fogok menni valamikor, mostanában nem voltam, de nagyon sok panaszt hallottam. az 1300-as kimchi tényleg elég felháborító. Ami tényleg nagyon jó (és ezt írtam a cikkben is), az a húsos táska (mandu) és a kimchi leves. nem tudom mi történhetett, de csekkolom

8:06 du.  
Anonymous Névtelen szerint...

Sziasztok, látom, ezek jó pár éves bejegyzések. akkoriban én is próbáltam és nagyon tetszett.

Ma újra kipróbáltuk, kevert rizst ettünk mindketten, egyikünk marhahússal (az orrod előtt megsülős dolog), másikunk csak zöldségekkel + menülevest mindketten.
Szerintem nagyon finom volt, de veszettül, nagyon drága. Nem érdemes kínai büfékkel összevetni, mert nem egy kategória (e hely javára, persze), de ennek ellenére veszettül soknak érzek ezért 4600 ft-ot. A zöldséges kevert rizsben pl. ugyanis szép színes a csíkokra vágott zöldség (cukkini, répa, káposzta), de ezek valójában iszonyú kevesek, kb. szerintem egy centi vastag cukkini és max. 2 centi répa lehetett nyers korában, ami ebben volt.
A leves elég jó volt, de kicsit vízízű (viszont tartalmas volt és a tartalmak fincsik voltak).

Az adagok szerintem sem kicsik, de az összetevőiket megnézve nekem rejtély, hogy miért olyan az árszínvonal, amilyen. Én maradok a 4 évenkénti látogatásnál.
Judit

3:10 du.  

Neked is van véleményed?

<< Főoldal