hétfő, november 26, 2012

Sok kicsi 2012. Felajánlásom: 8-10 fős török reggeli

(Fotó: Kövesdi Réka)


November eleje van, tehát a már megszokott módon ismét, immár negyedik alkalommal meghirdetjük a karácsonyi Sok Kicsi akciót. Eddig minden évben 2-3 millió Ft körüli összeget sikerült gyűjtenünk egy-egy, gyerekek élelmiszerellátásával foglalkozó szervezet számára, tavaly például 2,5 milló Forintot a Menedékház Egyesület javára. Az idei kedvezményezett az Age of Hope alapítvány lesz.

Az akció a következő módon zajlik: a felvezető szakaszban, azaz most, november 16-30. között megismerhetővé válnak a nyeremények: a Sok kicsi oldalán minden nap egy blogger és egy cég (étterem, főzőiskola, stb.) felajánlása olvasható (nem akármilyenek!), részletes leírással, ezek összesítve a Nyeremények menüpontban lesznek áttekinthetőek. A támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása december 1-től december 14-ig történik a Nyereményjáték menüpontban leírtak szerint. A sorsolásra pedig december 21-én kerül sor.

Az idei  felajánlásom:

Egy 8-10 személyes, isztambuli hangulatú, török reggeli, amelyet egy ilyen létszámú társaságnak, vagy családnak szeretnék majd adni. A Türkíz rendezvényt nem tudom kicsiben reprodukálni, de egy kis gasztronómiai ízelítőt szívesen adok belőle. A helyszínt még később pontosítjuk, az időpontot pedig természetesen a nyertessel egyeztetjük.

Minden további információ a Sok Kicsi honlapján.