szombat, április 25, 2015

Vegán fine dining a Babel Budapestben



2008-ban jártam előszőr a Babel (akkor Babel Delicate) étteremben, éppencsak hazaköltöztem Brüsszelből, és elkezdtem felfedezni a budapesti éttermeket. A fine dining műfajban mind közül akkortájt a Babel nyűgözött le leginkább, évekig ők voltak a kedvenceim – sokan voltunk ezzel anno így. Pesti István volt a konyhafőnök, akinek munkáját a Michelin-kalauz nemrég egy megérdemelt csillaggal jutalmazta.

A Babel Delicate aztán bezárt, a nehéz, turistaútvonalon fekvő helyszínről elköltözött, és a tulajok új álom megvalósításába kezdtek a Piarista közben. Tavalyelőtt végre újranyitott, Lőrincz György személyében új séffel, új, barátságos, elegáns enteriőrrel és új étlappal. Már a kezdetektől fogva nagyrabecsültem azt a gasztronómiai szellemiséget, amit a tulajdonos képviselt, mint ahogy tetszett a folyamatos újító szellem, és az az ízlés is, amellyel a éttermet kialakították – mind külsőleg mind belsőleg.

Most egy újabb nagyszerő kezdeményezéssel rukkoltak elő: az étteremben –Magyarországon szerintem elsőként, a hagyományos (vajban, húsban, nemes alapanyagokban bővelkedő) menüjük mellett– vegán fine dining ételsor debütált. A menü abszolút “mindenmentes”,  laktóz- és gluténmentes is, és választható mellé egy hihetetlenül izgalmas juice párosítás is.



Nem vagyok vegán, a magam részéről a gasztronómiát elsősorban hedonista, kulináris oldalról közelítem meg, a bemutatkoó sajtóvacsorán kóstolt fogások pedig pont azért szuperek, mert ebből a szemszögből nézve is megszólítanak, és a visszajelzések alapján másokat is. Az ételek kreatívak, színesek, szépek, szuperegészségesek, ha nem árulná el senki, hogy mind vegán, akkor is bármikor szívesen újrarendelném mindet!"

Beszéljenek magukért a fogások (a fotókért köszönet az étteremnek):


Az üdvözlőfalatok elegánsan adják meg a kezdőhangot: málnás paradicsomesszencia (a tavalyi Gourmet fesztivál egyik sztárja, nekem kedvencem, bármennyit tudnék belőle kortyolni), üde uborhakab és "gintonic" - alkoholmenteses, a gin ízét a boróka hozza vissza, zseniális, ebből is bármennyi jöhetne (ginnel, vagy anélkül). Az előétel quinoa marinált zöldségekkel (a képen). A juice: édeskömény-spárga-grapefruit - zseniális. Fanyar, kesernyés, sós.


Citrusos karalábékrémleves chilis kesudióval - ezt követően jön az első főétel: zellerkrémes ravioli kávés cikóriával, zöldségekkel - annyi íz, és annyi állag, hogy ezután a többség már jól is lakott. Savanykás eper-rebarbara juice ellensúlyozza a telt krémességet.


 Tökfőzelék fasírttal -sokak számára az egyik kedvenc, mellé pedig az este legjobb juice párosa: petrezselymes-kiwis.


Kókuszfagylalt mangóval és eperrel.

Szívből gratulálok a kezdeményezéshez és Lőrincz György séfnek a menü kitalálásához és tökéletes megvalósításához. Alig várom, hogy újrakóstoljam.

Babel Budapest